Rólunk

Az egri Inhumen zenekar egy modern metal zenekar, ami a thrash metal-tól a metalcore-on át a djent-ing elég sok elemet használ.

Alap koncepció a dallamos zene, modern hangzással és a magyar szöveg olyan dolgokról, amik körülveszik a helyi embereket. Véleményük szerint van az országban annyi probléma, hogy nem kell kitalált vagy tájidegen témákkal foglalkozni.
Győrfi Dávid, a gitáros, mint fő zene és szövegíró 2013-ban publikálta a Körbe c. számát, amivel elindult a tagok keresése. Bár lettek számok, videók publikálva és előfordult fellépés is, a zenészek keresése 2018-ig tartott.

2019

A 18 éves Berecz András énekes volt az utolsó hiányzó darab, hogy elérje a zenekar azt a felállást, amivel kiadhatták a debütáló Elfogult mérleg c. lemezt és tavaszi turnéra indulhattak a Watch My Dying, Over My Dawn társaságában.
Bár az első album ebben az évben jelent meg, a 13 szám már 10 éve meg voltak írva.

Ének – Berecz András
Gitár – Győrfi Dávid
Gitár – Török István
Basszer – Kiss Betti
Dob – Dobrányi Ferenc

November végén a következő EP elkészítésénél a banda szétesett.

2020

Az inhumen zene- és szövegírója, Győrfi Dávid megírta a következő albumot is és elkészítette a teljes anyagot instrumentálisan.

2021

Vendégénekesek felkérése próbálkozása teljes kudarc volt. Csak a volt énekes Berecz Andrással valósultak meg felvételek.
Ebből készült a Magamat szopatom EP.

2022

Február 16. Magamat Szopatom EP
Augusztus 08. Szükségesség (instrumental)